Részlet

ifj. Gyergyádesz László KECSKEMÉT

A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei című könyvéből

 

A „mózes vallásúak”, egészen 1746-ig, hivatalosan még ideiglenesen sem tartózkodhattak Kecskeméten. A korlátozás ellenére folyamatosan nőtt a létszámuk, ami talán leginkább annak volt köszönhető, hogy többségük főleg kereskedelemmel (bőrrel) foglalkozott. Az 1801-ben alakult hitközség korábbi, lakóházból kialakított imaterme helyett s a tilalmak ellenére 1818-ban épült fel az első 252 székhelyes klasszicizáló zsinagógájuk, amely még ma is látható a most tárgyalandó emlékünk közelében. (A tervezője talán Fischer Ágoston lehetett.)

Az 1850-es évek végére azonban olyannyira megnőtt a kecskeméti izraeliták létszáma (1857-ben 1211-en, 1868-ban már 1424-en voltak), hogy egy nagyobb, 600 imaszékes zsinagóga megépítését tűzték ki célul Fischmann Simon Henrik főrabbi (Fényes Adolf festőművész édesapja) kezdeményezésére. Először Wechselmann Ignácot, a pesti nagyzsinagóga kivitelező építészét kérték fel 1861–62-ben. Miután ez nem elégítette ki a hitközség igényeit, 1863-ban a neves pesti építészcsalád egyik képviselőjét, ifj. Zitterbarth Jánost bízták meg a végleges, a helytartó tanács által is jóváhagyott tervek elkészítésével. Az orientalizáló (moreszk) romantikus stílusú épület lényegében 1864–1868 között épült fel, míg a belső díszítéssel és berendezéssel 1871-ben végeztek. A 27×38,9 m alapterületű épület az ún. „zsidó székesegyházak” egyik típusalkotó példája a pesti Dohány utcai zsinagógával egyetemben. E típus (amely a megreformált, neológ irányhoz kötődött), gyakorlatilag átvéve a legnépszerűbb hosszanti elrendezésű katolikus templomok rendszerét, nagy tornyával/tornyaikkal, reprezentatív külső kiképzésükkel, gazdag és nagy belső tereikkel büszkén hirdette a zsidóság újonnan elnyert egyenjogúságát.

 

Ma már semmi sem érzékelhető a hajdani kecskeméti zsinagóga belső kiképzéséből, így nem látható az egykori hatalmas belső tér, két oldalán a vékony öntöttvas oszlopokkal alátámasztott kétemeletes női karzattal, az 554 férfi és 334 női imaszék (Szabó József), a díszes bimával, a gipszből készült frigyszekrény és a sík mennyezet keleties hatású díszítő festésével (Horovitz Mihály Kassáról). Az 1911-es földrengés utáni helyreállítást a zsinagógaspecialista Baumhorn Lipót tervei alapján végezték el 1913–1914-ben, ekkor került a nyolcszögű torony tetejére a korábbi félrebillent hagyma helyett a lótuszbimbó alakú kupola, illetve a Rákóczi út felőli kiegészítés a hitközségi irodák számára.

„A magyarországi zsinagógák építészeti és településtörténeti ismeretei alapján úgy tűnik, hogy a kecskeméti zsinagóga az egyetlen az országban, amelynek építészeti formái utólagosan befolyásolták környezetének alakulását, és ezt a városképformáló szerepét 1945 után mint történeti értéket tovább is fejlesztették.” (Gazda Anikó) A II. világháborúban szinte teljesen elpusztított kecskeméti zsidóság gazdátlanná vált „templomát” a város 1966-ban megvette, majd Kerényi József építész és Udvardi Lajos belsőépítész tervei szerint 1974-re az új funkciónak megfelelően átalakítva felújíttatta. Az 1979-ben elkészült színes ólomüvegek Bolmányi Ferenc festőművész munkái.

A már három évtizede Tudomány és Technika Házaként működő épület különleges látnivalója a lépcsőházban elhelyezett tizenöt hiteles gipszöntvénymásolat Michelangelo szobrairól. A több mint százéves másolatok a híres magyar művészettörténész, Tolnay Károly jóvoltából kerültek a Szépművészeti Múzeumba, majd Melocco Miklós szobrászművész restaurátori munkájának is köszönhetően 1976-ban letétként Kecskemétre.