Részlet

ifj. Gyergyádesz László KECSKEMÉT

A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei című könyvéből

 

A hagyomány szerint a város legrégebbi temploma az egykori Déllő-tó nyugati partján (a mai kerámiastúdió közelében) álló, Gyümölcsoltó Boldogaszszonynak szentelt ún. Homoki-kápolna volt. Az 1794-ben leégett, majd a 19. század elején véglegesen lebontott épület a nagyjából a mai Kossuth tér és a Kápolna utca tengelyében, a Pestről Szegedre vezető út két oldalán elhelyezkedő Árpád-kori település plébániatemploma lehetett. Ettől kb. 500-600 méterrel távolabb, valószínűleg a megnövekedett lakosságszám következtében, a 14. század második felében emelték Kecskemét második plébániatemplomát Szent Miklós tiszteletére. Ma már ez a város legrégebbi fennmaradt építészeti emléke.

 

A Biczó Piroska vezette, 1973–74-ben lefolytatott régészeti feltárás megállapította, hogy a mindössze 4,7 m széles, 10 m hosszú és 4 m belmagasságú, keletelt szentélyű plébániatemplomnak deszkaborításos famennyezete és döngölt agyagpadlója volt. Már a 15. század elején átalakították: apszisát elbontották, a hajóját meghosszabbították és ismeretlen formájú szentéllyel bővítették (a ma is látható poligonális záródású szentélyfej sem sokkal lehet későbbi). A 15. század közepén építették az eredetileg még sekrestyeként használt Szent Anna-kápolnát (az északi oldalon ma mellékhajóként megjelenő rész keleti fele).

 

Sövény helyett kővel kerítették az 1777-ig temetőnek is használt templomudvart, majd a 15. század második felében megépítették a 265 négyszögöl nagyságú cinterem osszáriumát a tízévente exhumált csontok tárolására. 1543–1564 között a katolikus és a református felekezetek közösen használták a templomot. Az 1640-es évek közepén a hódoltsági területeken általános paphiány következtében került a szalvatoriánus rendtartományhoz tartozó ferencesek gondozásába. Az 1678-as a hatalmas tűzvész után már ők állították helyre 1681–1689 között a templomot, amelyet ugyanekkor a Szent Antal-kápolnával bővítettek (a mai „mellékhajó” nyugati része). A „Barátok temploma” a 18. század végi átalakítások idején – gótikus elemeit itt-ott megőrizve (támpillérek és egy csúcsíves ablak a tornyon) – nyerte el mai, meghatározóan késő barokk formáját. 1777–1784 között átépítették a szentélyt, szélesebb téglaboltozatos hajót és orgonakarzatot építettek, továbbá kriptát a hajó egy része alatt. 1799-ben kezdték átépíteni, és ekkor nyerte el mai késő barokk-copf stílusú formáját a templom egyetlen, nyugati tornyának felső része is. A belső tér a számos átalakításnak köszönhetően meglehetősen eklektikus összképet mutatott az elmúlt évtizedekben, amit a könyv írásakor még zajló nagyszabású felújítás során szerencsére jelentősen igyekeznek enyhíteni. Legjelentősebbek a barokk architektúrájú oltárok, melyek közül a diadalív két oldalán elhelyezkedő Assisi Szent Ferenc és Padovai Szent Antal nevét viselők képeit eredetileg a Nagytemplomot is ékítő budai Falkoner József Ferenc festette 1792-ben (a Szent Antal-oltárképet a felújítás után másodlagosan a mellékhajó keleti falánál helyezték el).

 

 

A ma látható oltárképek jóval későbbiek: ezeket a Szent Miklóst megjelenítő főoltárképpel egy időben, 1933-ban festette a kecskeméti Prohászka József. Meglehetősen érdekes ikonográfiai szempontból a Szent Ferenc-oltárkép (a kereszt előtt imádkozó Poverellóhoz lehajol a megfeszített Krisztus, hogy átölelhessék egymást), melyen egy Clairvaux-i Szent Bernát késő középkori eredetű ún. Amplexus ábrázolásai nyomán kialakult ellenreformációs képtípust festett meg Prohászka. A helyi művésztelepen dolgozó festőket is (pl. Perlrott Csaba Vilmos, Iványi Grünwald Béla) megihlető motívum volt a kőkerítés előtt álló Kálvária, melynek legrégibb és egyben eredeti eleme az 1790-ben faragott purgatóriumrelief. A Keresztre feszítés kompozíció jelenlegi összeállításában csak 1982 óta látható. A megfeszített Krisztust a kecskeméti Imre Gábor faragta 1943-ban, míg Mária Magdolna, a Mater Dolorosa és János apostol szobra viszont másodlagosan – némi kerülővel (a nyárlőrinci temető árka) – a Szentháromság temető ferences kriptájáról került ide. E szobrok a legújabb kutatások szerint Dunaiszky Lőrinc, a klasszicizmus kiváló pesti szobrászának művei 1816–1818-ból. A kerítés belső oldalához 1931-ben épített Lourdes-i sziklakápolna Muth Ferenc kőfaragó alkotása, de ugyanekkor készültek el Tiringer Ferenc kecskeméti műlakatos neobarokk kovácsoltvas kapui is.

 

A templom északi oldalánál található romkert 1974 óta (előtte lebontva az 1841-től kezdve e helyen felépített üzletsort) az egykori temető kőkerítését és az 1698-ban – részint a korábbi csonttárolóra – épült Szent Mihály-kápolna alapjait igyekszik láttatni, érzékeltetve egyben azt is, hogy a templomudvar egykor jóval alacsonyabban feküdt a mai főtér járószintjéhez képest.