Részlet

ifj. Gyergyádesz László KECSKEMÉT

A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei című könyvéből

 

Kecskemét komoly hagyományokkal bírt már a magyar színjátszás hőskorában is. Az 1790-ben alapított első magyar színtársulat igazgatója például a kecskeméti születésű Kelemen László volt, aki először 1796. július 4-én lépett fel velük szülővárosában, a Cserepes vendéglőben. Az 1810-es évektől kezdve folyamatossá váltak a színielőadások, s számos együttes fordult meg a városban.

1843-ban a Szabó-féle színtársulatnál Petőfi Sándor Borostyán Sándor álnéven Lear király szerepében mutatkozott be itt. Katona József a kecskeméti tanácsnál már 1826-ban kezdeményezett egy állandó játszóhelyet, amely csak halála után 1833-ban valósult meg a Korona vendéglő udvarán. 1868-ban Kovács László alakította át magtárát „Kecskeméti népszínházzá”. Egy ilyen nagyságú városnak azonban méltóbb színházépületre volt szüksége, amelynek a felépítését el is határozták az 1889-es középület-építési program keretében, a helyét azonban csak meglehetősen sok vita után, 1894 májusában jelölték ki. Bár a patrióták Kecskeméten is tiltakoztak, mégis a két bécsi színháztervező specialista, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer kapta meg – pályázat kiírása nélkül – a megbízást. Apáros 1872-ben hozta létre közös irodáját, s onnantól kezdve negyvennyolc, ebből Magyarországon tizenegy színház felépítése fűződik a nevükhöz, köztük olyan jelentős művekkel, mint a budapesti Népszínház (később Nemzeti Színház) és a Vígszínház.

Sokan ez utóbbi kicsinyített másának tartják a kecskeméti színházat, ami nem is annyira meglepő, hiszen gyakorlatilag egy időben, 1895–1896-ban épült fel mind a kettő. Aneobarokk, eklektikus stílusú teátrum a Fellnerés Helmer-cég talán legszebb, legjobb arányú színházépülete.

Ludwig Bohnstedt rigai színházát követi az a megoldás, hogy magas, ovális előcsarnokból, haránt irányú átjárókon keresztül jutunk a patkó alakú fehér-vörös-arany szín-összeállítású nézőtérre, amely a társasági életet is elősegítendő zárt páholysoros rendszerű.

 

Az épület belső és külső szobrászati díszítését is bécsi mesterek végezték, a homlokzaton például Kisfaludy Károly és Katona József mellszobrait helyezték el. Amillennium évében, 1896. október 14-én természetesen Katona József Bánk bánjával nyitották meg a Városi (1916-tól Katona Józsefről elnevezett) Színházat, olyan színészekkel a színpadon, többek között mint Jászai Mari és Márkus Emília. Számos kiváló korszaka, rendezője, színésze volt ennek az egyszerre bensőséges és reprezentatív épületnek (Juhász Gyula nevezte először ékszerdoboznak), amelyet sokan tekintenek „a megtestesült színháznak”, így aztán nem véletlenül szolgált már számtalan film forgatási helyszínéül is (pl. Mephisto, Az operaház fantomja, Wagner). A színház melletti parkban lévő Katona József-szobor Vígh Tamás alkotása, amelyet Kodály Zoltán Illyés Gyula jelenlétében avatott fel 1962. december 16-án, saját 80. születésnapján.

 

 

Szentháromság-szobor

 

„Kecskemét mezőváros lakosai kegyes fogadalomból emeltették a ragályos dögvésztől megmenekülésük emlékére”. A barokk fogadalmi emléken olvasható latin felirat egyben kronosztikon is, így a nagyobb római betűk számok is, melyek a felállítás dátumát, az 1742-es évszámot adják ki. Az 1739–40-es pestisjárványban a város mintegy harmada, 3959 katolikus és 2011 református lakos halt meg. A Szentháromság-oszlop a 18. század első két harmadának jellegzetes közép-európai műfaja volt a hasonló jellegű Mária-oszlopokkal egyetemben.

A Szentháromság-szobrok közös kiindulópontja a bécsi Grabenen I. Lipót által állíttatott oszlop (1682–1693) volt, de a felépítését tekintve a kecskeméti fontos előzményeként megemlítendő a budai Várban látható szoboregyüttes is (1712–1715). A kecskeméti homokkőből faragott (és eredetileg valószínűleg teljesen festett és aranyozott) szobor tervezője és kivitelezője a piaristáknál is dolgozó Conti Lipót Antal, azaz Leopoldo Antonio Conti, aki az itáliai Luganóból származó és Sopronban letelepedett apja után már pesti polgár volt. A magas művészi színvonalon megfogalmazott érett barokk stílusú köztéri fogadalmi szobortípus ikonográfiai rendszere 1742-re már kialakult, a kecskeméti lényegében ezt tükrözi. Hatalmas volutákkal kísért háromszögű talapzatból kiindulva szökik magasba a lemetszett sarkú, háromszög keresztmetszetű, egyre keskenyedő „obeliszk”, melynek oszlopfőjén a Szentháromság szoborcsoportja látható.

 

 

A felhők mögé bújt puttószerű angyalkákkal kísért oszlop közepén, fő helyén a barokk legnépszerűbb Mária-ábrázolása, az Immaculata jelenik meg (a Szeplőtelen Szűz eltapossa a gonoszt, a földgolyóra tekeredő kísértés kígyóját). A tizenkét csillaggal megkoszorúzott és két angyal által megkoronázott Mária azonban nemcsak az egyetemes keresztény ikonográfiához kötődik a Szentháromság ábrázolása révén, hanem a speciálisan magyarországi elképzelésekhez is, hiszen alatta Szent István király jelenik meg egy függőleges tengelyben, felidézve a szemlélőben a Patrona Hungariae ikonográfiai típusát. A párkányzaton Szent István mellett a két leggyakrabban megjelenített „pestises” szent, Szent Sebestyén és Szent Rókus kap kiemelt szerepet (a szintén ebben a magasságban elhelyezett Assisi Szent Ferenc szobra valószínűleg a közeli ferences kolostornak köszönheti a helyét). Szintén e körbe tartozik Palermói Szent Rozália, akit az oltárasztal alatt úgy jelenített meg a szobrász, ahogy a szentet az 1624-es pestisjárvány idején megtalálták a Monte Pellegrino barlangjában, több évszázada a földön fekve, mégis romlatlan testtel, jobb kezében feszülettel.

Az oszlopot nyolcszögű ballusztrád veszi körül, rajta nyolc szent szobrával. A szám utalás lehet arra az ókeresztény kortól élő elképzelésre, miszerint a teremtés nyolcadik napja Krisztus feltámadása, az újjászületés. (Így talán nem véletlen, hogy az a kicsiny, 1722-ben – akkor még városon kívül – felépített barokk Szentháromság-kápolna is oktaéder alaprajzú, mely szintén a pestisjárványokhoz kötődik.) A belső kovácsoltvas kapuzat (Vég János, 1800) két oldalán Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek állnak, a katolikus egyház szerepét hangsúlyozandó. Majd a színház irányában elindulva Szent Imre herceg látható (megerősítve a magyar szenteknek Patrona Hungariae-hez kapcsolódó barokk kultuszát). Ezután így következnek a szentek egymás után: a korszakunkban rendkívül népszerű Nepomuki Szent János (többek között a haldoklók patrónusa) és a tűzvésztől és az árvíztől óvó Szent Flórián, majd a pestis ellen szintén védelmet nyújtó jezsuita Xavéri Szent Ferenc és a ferences Padovai Szent Antal, míg legvégül Keresztelő Szent János teveszőr ruhában, újra figyelmeztetve minket a „fekete halál” után a keresztségből fakadó újjászületés, feltámadás lehetőségére.