Egynapos kaland Kecskeméten fiataloknak

Fedezd fel Kecskemétet a barátaiddal, egy kellemes sétával egybekötve! Íme egynapos ajánlatunk!

 

A program a Vasútparkból indul, és egy sétával folytatódik a Rákóczi úton. Ezt követően irány a Szabadság tér és a Főtér, majd a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Vr-Escapeland – Szabadulószoba. A nap a Malom Bevásárlóközpontban ér véget, ahol lehetőség nyílik az éttermek kínálatából válogatni, meginni egy finom kávét, vagy egy kellemes shoppingolással zárni a napot.

 

1. Vasútpark

A séta első állomása a Vasútpark. A park az egykori Ótemető helyén található, amelyet az 1739-es nagy pestisjárvány idején nyitottak meg. A lezárt temető parkosítását Bajnóczy Károly főkertész tervei alapján 1899-ben kezdték meg.  A Rákóczi úttal szemben áll egy 8 méter magas kereszt, mely a város legmagasabb emlékkeresztjeinek egyike. A parkot a Rákóczi út felújításához kapcsolódva átépítették: a rossz egészségi állapotú, balesetveszélyes fákat leváltották, de megmaradt a jellegzetes tornyos tölgy fasor és a girbegurba törzsű platánok is. A mai Vasútállomás épületében látta meg a napvilágot 1882. december 16-án, híres zeneszerzőnk, Kodály Zoltán, ennek emlékét egy tábla őrzi az épület falán.

 

2. Szabadság tér

A Szabadság téren található a kecskeméti Tourinform iroda, ahol kiadványokkal és ajándéktárgyakkal várunk Benneteket! Az iroda szomszédságában áll a Luther-palota, amely szecessziós stílusban épült, Mende Valér tervei alapján. Az épület eredeti képét később emeletráépítéssel megbontották. 1997-ben belül kisebb javításokat végeztek rajta. Ma az alsó szinten üzlethelyiségek működnek, a felsőbb szinteken lakások vannak. Érdekesség, hogy Petőfi Sándor az épület helyén álló egykori evangélikus iskolában tanult 1828 és 1831 között.

 

3. Rákóczi út

A Rákóczi út az 50-es években motorversenyek színhelye volt, és itt kapott helyet a városi mozi is, melyben 1913 novemberében tartották az első filmvetítéseket. Mára funkciója megváltozott, és Hírös Város Turisztikai Központ néven multifunkcionális rendezvényeknek ad otthont. Itt működik a Kelemen László Kamaraszínház, és itt található az európai szinten egyedülálló, több mint kétezer hangszert tartalmazó Leskowsky Hangszergyűjtemény is. Ezen kívül a Rákóczi úton található a Cifrapalota, a Törvényszék épülete, és a volt Úri Kaszinó is.

 

4. Főtér

A történelmi főtér sajátossága, hogy az országban egyedülálló módon szinte az összes felekezet temploma megtalálható itt: a török hódoltság ideje alatt épült református templom, a város legrégebbi épületeként számon tartott Barátok temploma, az Ybl Miklós tervezte Evangélikus templom, a Kecskeméten letelepedett görög kereskedők által építtetett Szentháromság ortodox templom éppúgy, mint az 1970-es években a Tudomány és Művészetek Házává átalakított zsinagóga, vagy a 18. század elején emelt piarista templom. A főtéren magasodik a város talán legismertebb épülete, a 73 méter magas Nagytemplom.

 

5. Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Városunk „ékszerdobozának” tervezői Ferdinand Fellner és Hermann Helmer voltak. Az épület eklektikus stílusú, neobarokk díszítőelemekkel, melyek nagyrészt Hausbeitner Henrik osztrák szobrász munkái. Az épület főhomlokzatán két ablakfülkében látható Kisfaludy Károly, illetve Katona József portréja. Itt készült a Golden Globe-díjas Csodás vagy Júlia, Annette Bening és Jeremy Irons főszereplésével, Szabó István rendezésében. Ezen kívül Bereményi Géza rendező Hídember című filmjének több jelenetét is itt forgatták. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020. január 1-jén kapott Nemzeti minősítést.

Cím: 6000 Kecskemét, Katona József tér 5.

Elérhetőség: +36-76/501-170, www.kecskemetinemzeti.hu

 

6. Vr-Escapeland – Szabadulószoba

Látogassatok el a Vr-Escapeland Kecskemét Virtuális Valóság és egyben szabadulószoba szórakoztató központba, ahol felejthetetlen VR&ESCAPE élményekben lehet részetek! Barátságos és segítőkész játékmester kalauzol el Benneteket a virtuális valóság világába és kiszabadít a szabaduló szobákból.  Minden korosztály számára tudnak izgalmas VR élményekkel szolgálni, legyen szó gyönyörű tájakról, ügyességi játékról, vagy akár adrenalin pumpáló lövöldözős játékokról.

Cím: 6000 Kecskemét, Kápolna u. 3.

Elérhetőség: +36-20/474-3423, www.vrescapeland.webnode.hu

Nyitvatartás: csütörtök-vasárnap: 12:00-22:00

 

7. Malom Bevásárlóközpont

Az épület átriumában található malomkő formájú szökőkút emlékeztet rá, hogy itt régen malom működött. A több mint 90 üzleten és az 5 termes multiplex mozin túl éttermek és tetőterasz is vár Benneteket, ahonnan megcsodálhatjátok az eddig bejárt útvonalat madártávlatból.

Cím: 6000 Kecskemét, Korona u. 2.

Elérhetőség: -+36-76/402-200, www.malomkecskemet.hu

Nyitvatartás: hétfő-szombat: 8:00-20:00, vasárnap: 8:00-18:00

 

Kellemes időtöltést kívánunk Nektek Kecskeméten!