Római katolikus Nagytemplom

 

Részlet

ifj. Gyergyádesz László KECSKEMÉT

A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei című könyvéből

 

Római katolikus Nagytemplom

 

A kecskeméti plébánia feladatainak ellátása – 128 év után, 1772-ben a Mária Terézia által aláírt dekrétum alapján – a ferencesektől újra a világi papság kezébe, a váci egyházmegye joghatósága alá került. 1773-ban Migazzi Kristóf bécsi hercegérsek és egyben váci püspök Oswald Gáspár piarista építészt bízta meg, hogy készítsen terveket Kecskemét új plébániatemplomához. A morvaországi Iglauban született püspöki építészeti igazgató két tervváltozatot is készített. Az egyik terv a Magyarországra kissé korán érkezett stílust képviselő, két alacsony és sisakok nélküli tornyos, sima felületekből, zárt geometrikus tömbökből álló váci székesegyházat követte, hiszen Oswald az azt tervező francia Isidore Canevalenak volt a pallérja. A kecskeméti magisztrátus azonban a konzervatívabb ízlésű, Franz Anton Pilgram által a 18. század közepén meghonosodott homlokzati középtornyos tervváltozatra szavazott. Ennek köszönhetően épülhetett föl 1774 és 1806 között az „alföldi nagytemplom” iskolateremtő példája, amely egyetlen hatalmas, magas sisakos tornyával a város nagyságának és gazdagságának hatásos jelképévé vált. Nem véletlen, hogy számos alföldi település választotta követendő mintaként a kecskeméti öregtemplomot saját templomának felépítésekor (akár reformátusok esetében is, így például Füzesgyarmaton).

Báró Splényi Ferenc váci püspök már 1791. szeptember 4-én felszentelte a templomot, Szent Faustus és Valentina korábban a ferences templomban őrzött ereklyéinek ünnepélyes transzlációjával kísérve. Mindamellett a főbejárat feletti vörösmárvány tábla latin nyelvű kronosztikonja 1799-et jelzi befejező dátumként.

A kereszttel együtt 75 méteres torony 35 m magasságban körbefutó (eredetileg tűzfigyelés céljából kialakított) erkélyével pedig csak 1806-ra készült el (toronysisakja az 1819-es tűzvészben leégett, s véglegesen csak 1863-ra sikerült helyreállítani). A 62,6×25 m alapterületű épület a korának megfelelően klasszicizáló késő barokk, illetve copf stílusban épült. A főhomlokzat plasztikusságával egyszerre követ korábbi barokk tradíciókat, s mutat fel klasszicizáló elemeket is. Különösen erőteljes a főkaput a középrésszel együtt – szinte középrizalitszerűen – kiemelő antikizáló jellegű motívum a két-két ión féloszloppal, az általuk tartott kiugró főpárkányzattal és timpanonnal. A szobrok Staller pesti kőfaragó munkái. A főkapu felett a Kulcsok átadásának jelenetét láthatjuk. A Krisztus és Szent Péter között megjelenő körtemplom az apostol mártíromságának helyére, a római Tempiettóra utal, úgy is mint az egyház Krisztustól nyert hatalmának szimbóluma (a motívum Szent Péter és Pál mellékoltárán is megjelenik). Fent a timpanonban Patrona Hungariae-domborművet, az oldalkapuk fölötti fülkékben Szent István és Szent László király, míg legfelül, a homlokzat két szélén a négy evangélista szobrát helyezték el. A bejáratok mellett, az épület lábazatán a város három emléktáblát állított a háborúkban elesett hősi halottainak (Pataky Imre, Imre Gábor, míg a legutóbbi Rieger Tibor műve).

A Nagytemplom főhomlokzata

A kulcsok átadásának jelenete a Nagytemplom főkapuja felett

A főkapun belépve először az előcsarnokba, majd onnan a tágas hosszházba érünk. A belső tér rendszere egyes megoldásait tekintve visszatér a barokk templomépítészet legfőbb mintaképéhez, a római Il Gesùhoz (1568–1584, Giacomo Barozzi da Vignola), ugyanis a magyar barokk építészetben a jezsuiták által meghonosított rendszer a helyi hagyományokhoz és kívánalmakhoz igazodva átalakult.

Oswald Kecskeméten azonban visszaforgatta az idő kerekét, és a hosszház két oldalán végigfutó, leggyakrabban háromtagú kápolnasort kettőre redukálta (fölöttük magasan elhelyezkedő oldalkarzattal), közöttük a római példa szerint átjárót létesített, a megszüntetett harmadik helyén pedig visszatért a keresztházas megoldáshoz. Ez utóbbit az egy síkban megjelenő oldalhomlokzat érdekében álkereszthajóvá alakította az építész, azaz a kápolnákhoz igazodó szélességűvé változtatta a római példa minimális túlnyúlását. A négyezet fölött 22,3 m magas és 12,5 m átmérőjű csegelyes kupola van, amely az Il Gesùval ellentétben tambur nélküli, s így, illetve az egységes sátortetős lefedés révén nem is érvényesül a templom külső képén. Az álkeresztházzal kitáguló belső teret a belül félköríves, kívül egyenes záródású szentély zárja le az egyszerűségében is hatásos 1791-ben befejezett klasszicizáló architektúrájú főoltárral. A szentély alatti kripta kívülről közelíthető meg.

A Nagytemplom festményei több szakaszban készültek. Csupán az 1970-es restauráláskor derült ki, hogy a ma ismert főoltárkép alatti fülkében van egy 1778-ból (mások szerint az 1780-as évekből) származó Krisztus mennybemenetelét ábrázoló, ismeretlen (váci?) mestertől származó freskó is.

A Nagytemplom Falkoner Ferenc József festette főoltárképe

Ehelyett már 1793-ban megfestette a budai Falkoner József Ferenc azonos témájú képét a templom titulusának megfelelően, azonban ezúttal már vászonra. A főoltárkép felső részén a fölemelkedő krisztust láthatjuk, míg alatta két angyal (az Aposotolok Cselekedeteiben emlegetett fehér ruhás férfiak) vezetésével a 11 szemtanú apostol táncolja körül az Olajfák hegyének azt a helyét (Krisztus lábnyomaival), ahonnét a Megváltó mennybe ment. Falkoner 1794-ben (vagy más adatok szerint 1791-ben) két mellékoltárt is festett. Az álkereszthajó bal oldalán a Patrona Hungariae jelenik meg a 18. században népszerű formájában (Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának), míg a már említett jobb oldali mellékoltárt Szent Péternek és Pálnak szentelték. A boltozatok freskóit 1900–1903 között Roskovics Ignác festette, aki ezért az 1902. évi Lotz-díjat is elnyerte. A freskók a barokk belső térhez szellemükben is jól illeszkednek, s annak megfelelően virtuóz illuzionisztikus megoldásokat is alkalmaznak. „A templomba lépőt sötét éjjeli kép fogadja s a homályból fokozatosan jut az örök világosság elé” – írta a napszakok szimbolikus használatáról Kacziány Ödön a Művészet című folyóirat 1903-as évfolyamában. A hosszházba belépve az első boltszakaszon a Nagytemplom tornya látható holdvilágos éjszaka, körülötte éneklő angyalok jelennek meg a kivont kardos Szent Mihály arkangyal vezetésével. A nyáreste hangulatát idéző második boltszakaszon a város védőszentje, Szent Miklós áldja meg Kecskemét népét, melyet többek között egy kecskét nyújtó öreg pásztor képvisel. A négyezeti kupolaként megjelenő harmadik, a többinél nagyobb boltmezőn a magyar szentek hódolatát láthatjuk tiszta nappali fényben Szűz Mária és a gyermek Jézus előtt. (A Patrona Hungariae immár harmadszor, kibővítve, s mindennél hangsúlyosabban jelenik meg a templomban.) Végezetül a szentély félkupolájában a felhőkön trónoló áldó Atyaisten mögött a felkelő nap ragyog fel. Ezenkívül még Roskovics műve az álkereszthajó szentély felőli két falán Szent Péter és Szent Pál önálló egész alakos ábrázolása. A díszítőfestést ezzel egy időben Lohr Ferenc készítette el.

A karzatok alatti négy mellékoltárt – eltávolítva a helyükön lévő más titulusú korábbiakat – a kolozsvári születésű Merész Gyula, a Horthy-korszak népszerű arckép- és egyházi festőjének 1936 és 1942 között festett képei díszítik. A jobb oldalon a Fájdalmas Szűzanya- és a Jézus szíve-oltár, míg a bal oldalon Szent József és az ún. „Barackvirágos Mária” oltára.

A templomot II. János Pál pápa a Hungarorum Gens kezdetű bullájában 1993. május 20-án társszékesegyházi rangra emelte, és a váci püspökség helyett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye joghatósága alá helyezte. A templom mellett elhelyezkedő plébánia épületét 1794-ben építették Oswald Gáspár Kecskeméten letelepedett kőműves-pallérja, Fischer Boldizsár tervei szerint.

Roskovics Ignác freskója a Nagytemplom hosszházának első boltszakaszán

Szent Efthymiosz ikonja