Református templom és Újkollégium

 

Részlet

ifj. Gyergyádesz László KECSKEMÉT

A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei című könyvéből

 

Református templom

 

Kecskeméten először Luthert követték a reformáció hívei, majd az 1567-es debreceni zsinattól kezdve egységesen Kálvin tanaira tértek át. A kecskeméti „Luther körösztyénök” 1564-ig közösen használták a Szent Miklós-templomot a „pápista hitön valókkal”, ekkor azonban egyezséget kötött a két vallásfelekezet. Az „öreg kő Templom” véglegesen a katolikusoké lett, míg a protestánsok a templomkerítésen belül 1568-ban fatemplomot építettek. A megállapodást tető alá hozó főbíró valószínűleg azonos azzal a Kecskeméti Vég Mihállyal, akinek az 55. zsoltár irodalmi jelentőségű magyar fordítását, parafrázisát köszönhetjük. A művet a magyarság egyik nemzeti kinyilatkoztatásává a város egyik nagy szülötte, Kodály Zoltán tette a Psalmus Hungaricus (1923) című zeneműve segítségével. A fatemplom azonban az 1678-as tűzvészben porig égett. Ama látható kőtemplom új helyen, nem sokkal messzebb a régitől, de már a katolikus templomudvaron kívül épült fel 1680–1683 között. Bár a helyi földesurak, Koháry István és Wesselényi Pál támogatták az építkezést, a gyanakvó helyi török hatóság miatt közvetlenül a szultántól (IV. Mohamed) kértek engedélyt, ami szinte példátlan a hódoltságban. (A Konstantinápolyba elutazott küldöttek Kovács István és Mohácsi Halász Miklós voltak.) A források tanúsága szerint három debreceni kőművesre (András, László és Máté) bízták a kivitelezést, de rajtuk kívül más nevekről is tudunk. A belső berendezés 1684-ben készült el, így az alapvetően barokk, de késő reneszánsz építészeti elemeket is őrző templom felszentelésre is csak ekkor kerülhetett sor (a déli falon ez alkalomból emléktáblán örökítették meg az építkezésért legtöbbet tett személyek nevét). Az épület nehezen értelmezhető részeinek tartják a déli falnál és a torony tövében található támpiléreket, melyek alapján néhányan egy korábbi gótikus templom létét sejtik e helyen.

Cseh György:
Úrvacsorapohár (1631)

A református templom belseje a keleti karzatról

A valóságban, azonban ezek a támpillérek, a magasságukból is következtethetően, szintén az 1680-as évek elején épülhettek fel. A gótikus formák idézete valószínűleg egyrészt tudatos utalás lehetett az építtetők részéről a régebben általuk is használt Szent Miklós-templomra, másrészt ott van a kecskeméti ötvös, Cseh György által készített három olyan úrvacsorapohár, melyen az 1630-as években gótikus motívumok jelennek meg, szintén nem teljesen megmagyarázható módon. A város növekedésével együtt a református hívek száma is emelkedett, így a 18. század végén szükségessé vált a templom bővítése. Az 1787–1790 között végzett átépítés során megemelték a templom oldalfalait és a tornyát bádogsisakkal együtt (ez utóbbit 1808-ban újra megmagasították).

Ekkor alakították – középen sima törzsű ión fejezetű oszlopsorral elválasztva – kéthajóssá a belső teret, továbbá a korábbi kisméretű fa- karzatt helyett kétemeletes kőkarzatot építettek. 1791-ben készült rokokó szószékét Himer József budai asztalosmester faragta, míg az úrasztala 1810 körül készült. 1819-ben a későbbi tűzvészek megelőzése érdekében a tetőt színes mázas cseréppel fedték (1922-ben készült el), míg a toronysisak szerkezetét kicserélték és aranyozott rézfedéssel borították. A ma többek között étteremként is funkcionáló, templomépületre ráépített egykori eklektikus stílusú bazárépületet a református egyház építtette 1877–78-ban Pártos Gyula tervei alapján.

 

Újkollégium – volt Református Főgimnázium és Jogakadémia

 

Előtte az egyháztanács az Ókollégium átalakítását tervezte, azonban a minisztérium nagyobb támogatást ígérő véleménye és Kada Elek polgármester erőteljes támogatása ösztönzőleg hatott. Bár Kada eredetileg a Rákóczi úton szerette volna látni az új épületet, de végül engedett a református egyház óhajának, s a templom közelében, a tervezett, de anyagi fedezet híján meg nem valósult, városi kultúrpalota területét adta át 1910 februárjában. Az Újkollégium terveit az önként ajánlkozó Mende Valér (illetve részint Dombi Lajos, a gimnázium rajztanára) 1909–10-ben készíti el, tervpályázat kiírása nélkül elnyerve a megbízást. 1911 márciusában indult el a kivitelezés, amit ugyan a júliusi földrengés némileg hátráltatott, de az oktatási intézmények már 1912. szeptember elsején átköltözhettek az Ókollégiumból a félig kész épületbe.

Az Újkollégium erdélyi népi építészet ihlette tetőzete

A teljes befejezésre mindamellett csak pontosan egy év múlva kerülhetett sor. Mende Valér épülete szecessziós stílusú ugyan, mégis óriási a kontraszt a szomszédos, egy évtizeddel korábbi Cifrapalotához képest. Az Újkollégium külső megoldásain elsősorban az erdélyi népi építészet (különösen a tetőzet meredek formáiban és a szőttesekre emlékeztető díszítésén érezhető a „Fiatalokra” jellemző kalotaszegi forrás) és a Jugendstil északnémet válfaja (pl. gótikus eredetű stilizált formák; vertikális tagolással kiemelt és összefogott egymás alatti ablaksorok; mozgalmas tetőzet; a rizalitok oromzatos lezárása) keveredik invenciózus módon. Mindemellett az is jól látható, hogy a középkor és a népi építészet szervesen egybekapcsolódik az épületünkön. Mende tehát magáénak érezte azt az angol eredetű felfogást, hogy a népi építészet egyik legfőbb jelentősége a történeti (itt gótikus) formák megőrzésében van. Anépi gyökerek a Zsolnay-gyárban – és az építész részletrajzai alapján – készült szürke (Sümegi György szerint „májszínű”) pirogránit díszek erőteljesen stilizált formavilágában is tetten érhetőek. (A számtalan kerámiabagoly megjelenése ettől függetlenül az intézmény funkciójára utal.) E díszek „szürkesége” egy a lechnerinél jóval visszafogottabb polikrómia részeként jelenik meg, amit már nem egyszerűen élénk „színezéssel”, hanem természetesebb és harmonikusabb megoldásra törekedve, különböző anyagok (szürke bádog, vörösesbarna tégla, fehérre festett vakolat, a várszerű megjelenést adó rusztikus terméskő és a piros cserépfedés) együttes használatával ért el Mende. Különösen hatásos és a súlyos, várszerű monumentalitást tovább fokozó motívum az erősen kiugró, kocsialáhajtós középső rizalit némileg szokatlan kialakítása a magas fedélszékkel, a kiemelt tetőgerinccel és a rajta ülő vékony, ámde kellően hangsúlyos kiképzésű huszártoronnyal.

Az Újkollégium terve a Magyar Építőművészet 1912-es évfolyamából

Az Újkollégium kerámiabaglyos erkélye

Az Újkollégium dísztermének színes üvegablakait Róth Manó (Miksa fivére) műhelyében készítették, melyek témáját építőbizottsági javaslat alapján az Egyháztanács adta meg: 1. A Magyar Királyság címere; 2. A kecskeméti református egyházközség címere; 3. A kecskeméti református főiskola címere; 4. Kecskemét város címere; 5. Hullámokon hánykolódó gálya; 6. Kálvin János arcképe; 7. Szegedi Kiss István reformátor arcképe; 8. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem lovas képmása; 9. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem lovas képmása. Az épületben kapott helyet az 56 ezer kötetes református könyvtár is, melynek legértékesebb könyvei közé tartozik, egy 1503-as Euripidész- kötet és a Sylvester János kiadásában 1541-ben megjelent Újtestamentum. 1983 óta a könyvtár előcsarnokában látható másodlagos elhelyezésben (1912-ig az Ókollégium dísztermében, majd épületünk lépcsőházában volt) a Szánthó-síremlék reliefje, melyet legnagyobb klasszicista szobrászunk, Ferenczy István faragott márványba 1838-ban. 1927-ben a Kálvin téri szárnyat megnyújtották egy sarokbeépítéssel, majd napjainkban egy még jelentősebb bővítésen esett át az épület, amely a szocializmus időszakát és számos funkcióváltást átélve, ma újra a református egyház tanintézményeként működik.